Bodor Árpád Emléktúra

Bodor Árpád Emléktúra

Bodor Árpád emléktúra
(születésének 87. évfordulója alkalmából)

A Tolna Megyei Természetbarát Szövetség 2014-ben elhunyt tiszteletbeli elnökére szeretnénk emlékezni ezzel a túránkkal, aki az első jelzett turistautakat tervezte és festette a gyalogos turisták elől sokáig elzárt Gemenci-erdőben.

Húsz éve, 1996-ban lett Nemzeti Park, Duna-Dráva Nemzeti Park néven a Gemenci-erdő. Ugyanebben az évben jelent meg az első turistatérkép a Gemencről, amely már az új turistautakat is, így az Alföldi Kéktúra útvonalát is ábrázolta.

Időpont: 2016. január 30. (szombat)

Támogató: Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt.

Útvonal: Az Alföldi Kéktúra egyik 2015-ben megváltoztatott szakaszának bemutatása
Pörböly Ökoturisztikai Központ – Sárkány-fok – Cserta-híd – Baja-Dunafürdő
(táv: 9,1 km; szintemelkedés: minimális)

Találkozó: 8:00 -kor a Pörbölyi Ökoturisztikai Központ parkolójában
Utazás: személygépkocsival, vonattal Dombóvárról, Hidas-Bonyhádról és Szekszárdról, valamint Bajáról, esetleg autóbusszal.

Megközelítés:
Dombóvárról: 6:11-kor induló vonattal (Hidas-Bonyhád vasútállomásról 7:01-kor induló), Pörbölyre érkezik 7:41-kor
Szekszárdról: 7:08-kor induló vonattal, amely Pörbölyre érkezik 7:41-kor).
Bajáról: 7:12-kor induló vonattal, amely 7:21-kor érkezik Pörbölyre

Hazautazás
Bajáról 14:16-kor illetve Baja-Dunafürdőről 14:20-kor induló vonattal.
Vagy menetrend szerinti autóbusszal Pörbölyig és Szekszárdig

Az utazás szervezése és költségei a résztvevőket terheli.

Felszerelés: időjárásnak megfelelő téli réteges túraöltözet, esőkabát vagy dzseki, esetleg váltó cipő és zokni, hideg élelem és ital. Túrabotot is érdemes hozni. Sárra vagy hóra számítani kell!

Túravezető: Dománszky Zoltán mobil: 06-20-365-9550, e-mail: tolnaiturista@freemail.hu

Minden érdeklődő természetjárót és túrázni szeretőt várunk.

Tolna Megyei Természetbarát Szövetség elnöksége

22

No Responses

Show all responses

Write a response